Próbáltad már?

Vadorzó

Mivel kisfiunk ovis lett, sok szülővel megismerkedtünk. Közülük néhányan jó barátaink lettek. Sokat jártunk össze. Ettünk, ittunk, mulattunk, nevettünk, tartalmasakat beszélgettünk, vagy csak éppen megosztottuk egymással a gyerekes történeteinket.

Az egyik ilyen szülőpáros hívott el minket nyaralni Horvátországba egy igazi nem gyerekes, hosszú hétvégére a házukba. Nemcsak minket invitáltak, jött több, számunkra ismeretlen pár is.

Mindenki nagyon kedves és helyes volt, de nekem az egyik hölgy valamilyen megmagyarázhatatlan okból, igencsak felkeltette az érdeklődésemet. Nem vagyok leszbikus, bár nem tagadom, izgat ez a téma.

A nő magas volt, gyönyörű hosszú haját sokszor kiengedve hordta, nagy mellei mindig kivillantak ruhája alól, egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem. Kifejezetten vágytam rá, hogy megérintsem, simogassam, kényeztessem.

Férjem többször is mondogatta, hogy kipróbálná, milyen két nővel egyszerre. Igazából sohasem mennék ebbe bele, de ha fantáziálok róla, piszkosul felizgat. Rengetegszer elképzeltem ebben a felállásban a különböző pózokat, amiket férjem fülébe sugdostam szeretkezés közben. Most viszont arra gondoltam, ha valaha valaki punciját kéne ízlelgetnem, akkor, biztosan az övé lenne az. Szinte csak ez járt a fejemben.

Egyik nap délután mindenki lement fürdőzni a tengerre, csak ő maradt otthon, azzal hogy fáj a feje. Én épphogy megmártóztam a hűs vízben, úgy döntöttem, visszamegyek a házba és megnézem jobban van-e. Határozottan jobban volt. Ahogy benyitottam a nappali ajtaján, megláttam. A laptopja a dohányzóasztal tetején. Egy teljesen átlátszó, fehér ingruha volt rajta, alatta bikini. A kanapén ült. Nem vett észre. Közelebb léptem hozzá. Megpillantottam hosszú, barna combjait széttárva. A bugyiján keresztül simogatta magát. Halkan ráköszöntem. Egyáltalán nem jött zavarba és felajánlotta üljek le mellé. Ekkor láttam meg, hogy a teljesen lehalkított laptopon egy leszbikus pornófilmet néz. „Szoktál te is ilyen filmeket nézni?”- kérdezte. Én - vele ellentétben - meglehetősen zavarba jöttem. Nagy nehezen kinyögtem, hogy láttam már ilyet egyszer, de azt sem végig. „Én imádom nézni. Erre szoktam kielégíteni magam.” – mondta. Olyan fesztelenül beszélt ezekről a dolgokról, hogy lassan kezdtem feloldódni. Ültünk egymás mellett és néztük a filmet. „Próbáltad már nővel?” – kérdeztem tőle. „Igen”– válaszolta egyszerűen. „Érdekel?”- kérdezte. Közelebb húzódott hozzám és nyelvével végignyalta a számat. Rettenetesen megkívántam őt. Elkezdtem kigombolni a ruháját, majd levettem róla. Bal mellén félretoltam a bikinit. Nagy mellét simogatni kezdtem a nyelvemmel. Kemény mellbimbója alig várta már hogy a számba vegyem. Így tettem a másik mellével is. Egymáshoz édesgettem őket és egyszerre kóstolgattam a két bimbót. Finoman jelezte, hogy feküdjek el a kanapén. Hanyatt feküdtem. Fölém mászott és megcsókolt. Egyszer csak a bugyimban éreztem az ujjait. Cirógatott, majd mélyen behatolt. Felnyögtem. Lehúzta a bugyimat és folytatta. „Milyen nedves vagy. Kíváncsi vagyok milyen az íze” – mondta, és máris lejjebb csúszott, közben az úton lefelé végigcsókolta a testem. Ahogy a szája hozzámért, majdnem elélveztem. Észrevette. „Várj még! Nagyobbat fogsz élvezni. „Gyere, addig játssz velem!” - mondta. Feltérdelt háttal nekem a kanapéra. Gyönyörű puncija volt. Izgalomtól duzzadt szeméremajkait beszippantottam, ő meg beszippantotta a nyelvemet. Teljesen elengedtem magam, az idő megszűnt létezni.

Amennyire tudtam, feltoltam a forró, szűk nyílásba és ki-be csúsztattam benne. Kihúztam a nyelvem és csiklóját kezdtem izgatni. Hihetetlenül élvezetem az ízét és azt, hogy mennyire szereti, ahogyan csinálom neki. Kérte, hogy menjünk a tükör elé. Szembeállt a tükörrel, mögé álltam és megfogtam a melleit. „Gyönyörű vagy” – mondtam. Leült egy székre és én máris ott térdeltem előtte.

Átnyúlt a kanapéra és felkapta az oda kikészített vibrátort. A szájába vette, aztán megkínált engem is. Elfogadtam. Mellém térdelt és együtt kezdtük el nyalogatni a tükör előtt a szerszámot. „Dugj meg!”– suttogta. Négykézláb állt, háttal a tükörnek, fejét hátrafordította, hogy lássa, a behatolást.

„Csináld még!” – nyögte. Ki-be járt a nagy farok a puncijában és közben másik kezemmel izgattam a csiklóját. „Még!”– kiáltotta. Aztán éreztem, ahogy hüvelye többször egymás után összerándul, lüktet.

A kéjtől elbódulva, háttal a padlóra hanyatlott. Melléfeküdtem. Csókolóztunk. Simogatta a mellem. Megfogta a még nedves vibrátort. Könnyedén csúszott a puncimba. Még tett két mozdulatot és én sem bírtam tovább. Egymáshoz bújtunk. Így pihentünk egy kicsit.

Később lekapcsolta a laptopot. Felöltöztünk. „Úszunk egyet?” – kérdezte. „Jól esne”. – feleltem én. Elindultunk a tenger felé.

Címkék: Szexmese
http://gyerebuci.blogstar.hu/./pages/gyerebuci/contents/blog/19739/pics/lead_800x600.jpg
Szexmese
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?