Szerető kerestetik – Az újságíró

Vadorzó

Zsanett az előző részben egy bődületesen nagy szerszámmal megáldott vadidegennel hancúrozott az ágyban. Ugyan borzasztóan elégedett volt a röpke, délutáni órán történtekkel, de az idegen örökre eltűnt. Gondolt egyet, notesze fölé hajolt és felidézte régebbi próbálkozásait. A lista végén újra megpillantotta a sármos újságíró nevét. Már csak ő volt hátra.

Dénes nehéz esetnek bizonyult, a lényeg helyett vacsorázni hívta Zsanettet. Zsanett ugyan bosszús volt, hogy miért kell húzni az időt, inkább szexelnének egy jót, de kénytelen volt belemenni a játékba.

Pénteken reggel megszólalt Zsanett mobilja. Dénes volt az. A nő izgatottan szólt bele a telefonba: „Szia Dénes! Mi újság?”. „Azért hívlak, hogy nincs-e kedved inkább eljönni velem piknikezni holnap. Szép idő lesz végre.”

„Persze, hogy van! Gyere fel délelőtt, én addig bevásárolok. Rittyentük együtt valami finomat, Te meg hozd az italt!”- felelte gondolkodás nélkül Zsanett.

„Rendben, 11-re ott leszek nálad.” – jött a válasz azonnal.

Zsanett munka után rohant bevásárolni. „Milyen mázli, hogy a gyerekek pont az apjuknál lesznek hétvégén.” – gondolta. De a gondolat hamar elillant, átvette a helyét a tömény fantáziálás. Elképzelte, ahogy a férfi megjelenik az ajtóban, ledobja a csomagjait és egyből egymásnak esnek. Végigszeretkezik az egész lakást. Az előszobában kezdik, majd a konyhapulton folytatják, aztán a nappaliban a süppedős, puha szőnyegen csókolgatják egymást, végül az ágyba keverednek és délután veszik csak észre, mennyire éhesek. Ennél a résznél kérdezte meg a pénztáros hölgy Zsanettől, kér-e még valami mást is „Nem. Köszönöm!” – sóhajtott zavartan Zsanett és fizetett.

Másnap, pontban 11-kor megérkezett Dénes. Az epekedő nő, remélve, hogy valóra válik, amit elképzelt, megint a szokott köntösében nyitott ajtót. Ám a férfi két puszi után azt mondta Zsanettnek, öltözzön fel gyorsan, és induljanak el minél hamarabb. Zsanett csalódottan magára kapott egy feszes farmert és egy sportos, de nagyon szexi fehér inget. Dénes végigmérte és megjegyezte milyen csinos. Szendvicseket készítettek, gyömbéres limonádét és egy üveg rozé kíséretében mindezt egy kosárba tették. A nő teste alig érezhetően megremegett, amikor véletlenül egymáshoz ért a kezük. Egyre emésztőbben kívánta a férfit.

Autóba ültek és Dénes a közeli erdő egy eldugott kis tisztására vitte Zsanettet. Leterítették a takarót és leheveredtek a pokrócra. Sütött a nap, kellemes volt az idő. Elővették a szendvicseket. Ettek és a limonádé helyett inkább a rozét kezdték kortyolni. A nő ettől várta a megváltást, a férfi hátha ellazul tőle annyira, hogy kezdeményezzen. De nem. Dénes tartotta magát. A hátukra feküdtek és beszélgetni kezdtek. Egymásról, egymásnak órákig. Esteledett, szedelődzködtek. A nő úgy érezte a fellegekben jár. Nem értette miért, hiszen semmi sem történt. Az újságíró hazavitte Zsanettet, felkísérte az ajtóig, végigsimította az arcát, puszit lehelt a szájára és elment.

Zsanett boldog volt, de majdnem felrobbant és nem bírta ki, hogy ne elégítse ki vágyait, ezért felhívta az egyik legreményteljesebb szeretőjelöltjét, a szemtelenül fiatal benzinkutas srácot. Soma szerencsére pont ráért, de sietnie kellett, mert a haverokkal volt találkozója késő este. Persze ilyenkor romlik el a kapucsengő. Zsanett kénytelen volt lemenni kaput nyitni. Ám mielőtt leindult volna, gondolt egyet. Gyorsan még belebújt a megfelelő helyen nyitott necc testharisnyájába, belelépett az egyik magas sarkújába és tojva a szomszédokra, úgy nyitotta ki a kaput Somának. A benzinkutas mögött, ahogy becsukódott a kapu, már a bokáján volt a nadrágja és a korlátban kapaszkodó nő duzzadt, nedves punciját dugta merev farkával. Ezt szerette benne Zsanett, mindig tettre kész volt. Így haladtak egyre feljebb, meg-megállva Zsanett lakása felé. Az utolsó lépcsőfordulóban a nő leült a legfelső lépcsőfokra, széttárta lábát és a fiú habzsolni kezdte ott, ahol Zsanett a legjobban akarta. Amíg felértek, háromszor élvezett el. Végül nem jutottak be a lakásba. Az ajtó előtt a nő letérdelt és nyalakodni kezdett. Ott szopta le a srácot az ajtó előtt. „Nagyon finom voltál!” – mondta kacsintva Somának. Még ittak egy italt, aztán a kis benzinkutas ment is tovább.

Ekkor érkezett meg az első sms. „Jól éreztem magam veled. Imádom a mosolyod!” Dénes küldte.

Folyt. köv.

 

 

http://gyerebuci.blogstar.hu/./pages/gyerebuci/contents/blog/26586/pics/lead_800x600.jpg
Szerető kerestetik
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?