Szerető kerestetik – Na végre!

Vadorzó

Dénes, ahogy kilépett a lépcsőházból, egyből hívta Zsanettet. „Máris hiányzol! Gyere át este, kitalálunk valamit” – mondta a férfi. „Ajaj! Állítólag az újságírók kiszámíthatatlan alakok. Még szerencse, hogy elég bátor vagyok. Hányra menjek?” – nevetgélt a telefonba a nő.

Zsanett csengetett. A szívdöglesztő újságíró nyitott ajtót. „Szia! Azt gondoltam, hogy elmegyünk autósmoziba.” – mondta a pasi. A nő meglepetésében csak bólintani tudott. Nem is gondolta volna, hogy egyáltalán létezik még ilyen intézmény. Útközben eszébe jutott, hogy megkérdezze, mit fognak megnézni, de mégsem tette, végül is teljesen mindegy, lényeg hogy együtt lesznek.

Megérkeztek, leparkoltak. Dénes, pattogatott kukorica helyett kis falatkákat csomagolt a mozizáshoz. Ahogy elkezdődött a film, eszegetni kezdtek. Az újságíró véletlenül egy olívabogyót pottyantott az ölébe. Zsanett segítőkészen nyúlt a férfi combjai közé, hogy kiemelje az apró, gurulós finomságot. Keze picit elidőzött a férfi combjai között. Szemmel láthatóan ez a kis jelenet nem hagyta hidegen Dénest. A nő úgy döntött, ezennel nem hagyja a pasira a kezdeményezést, nem bírt volna ki még egy szex nélküli éjszakát. Iszonyúan kívánta a férfit. Bármit bevállalt volna, amit csak kér.

Bekapta a bogyót és kezét visszahelyezte a férfi combjaira és simogatni kezdte azokat. „Gombold ki a blúzod” – kérte a szemmel láthatóan felizgult pasi. A nő egyik kezével kigombolta blúzát, másik kezével tovább simogatta a férfi combjait. Dénes kikapcsolta Zsanett melltartóját. Ahogy meglátta a nő melleit, átszakadt az eddig oly erősnek látszó gát. Már ő sem akarta tovább húzni az első együttlétet. Zsanett a combokról áttért saját melleire. „Egyszer ideélvezel ugye?” – kérdezte. Milyen szép lenne, ha itt csordogálna, én meg szétkenném és leszopogatnám a mellbimbómról, ami még maradt.” – tette hozzá. A férfi csak annyit tudott kinyögni, hogy „igen”. Miközben elbűvölten nézte a nőt, kigombolta a nadrágját és elővette megtermett férfiasságát. Zsanett, a látvánnyal elégedetten először kezébe vette az ügyet, majd eltűnt a szomszéd kocsiban ülők szeme elől. Nyelve kacérkodni kezdett a kemény farokkal, amely aztán egyre mélyebbre hatolt a nő torka felé. Nem sokon múlt, hogy Dénes ne áradjon szét a nő szájában.

Persze, fogalmuk sem volt mi történik a filmvásznon. Akkor ocsúdtak fel, amikor már senki sem volt rajtuk kívül a moziban. „Mielőtt indulunk, megtennél nekem valamit? Olyan régóta vágyom valamire és érthetetlen módon, eddig senkit sem kértem meg erre.” – kérdezte a férfi. Zsanett agyán rengeteg gondolat átfutott – mivel ismerte az újságíró fura dolgait – de ezt válaszolta: „Mondtam, hogy bátor vagyok.” és mosolygott. „Le akarom fényképezni, ahogy beleülsz ebbe itt - mutatott a sebváltóra. Zsanett megkönnyebbült. Felhúzta a szoknyáját és a sebváltó fölé emelkedett. Félretolta a fehér csipkés bugyiját és nedves puncijával óvatosan egyre lejjebb ereszkedett, aztán egyszer csak eltűnt a szem elől a sebváltó. Lassan, le és fel csúszkált rajta, játszadozott vele, a férfi pedig fotózta.

Mérhetetlenül felajzva tértek haza. Az előszobában az újságíró már csak az aprócska fehér bugyit tudta levenni Zsanettről, mert nem volt rajta más ruhadarab. Már a kocsiban megszabadult tőlük. Így sétált végig az utcán, a parkolóhelytől a házig.

Nem jutottak az előszobánál beljebb a lakásban. Zsanett egy hatalmas tükör elé állt, kicsit lehajolt, megtámaszkodott a tükrön. Dénes végre behatolt a régóta elnyomott vágyainak sikamlósan forró alagútjába. Nézték egymást a tükörben. Aztán valahogy a szőnyegre kerültek. Az újságíró felülre kerekedett. Egymás szemébe nézve hatalmasat és hosszan élveztek. Még soha nem éltek át ilyet. Beigazolódott a férfi feltételezése. Az gondolta, hogyha sokszor felizgatják egymást, de sokáig nem történik semmi más közöttük, akkor az első együttlétnél az élvezetek megsokszorozódnak.

Persze Dénesnek rengeteg hasonló gondolata volt még. Így lett Dénes Zsanett szeretője és ekkor kezdődött Zsanett és Dénes évekig tartó szex kalandozása.

A szex kalandjaikról szóló történet hamarosan indul, itt a Bucin ;-)

 

 

 

 

http://gyerebuci.blogstar.hu/./pages/gyerebuci/contents/blog/27093/pics/lead_800x600.jpg
Szerető kerestetik
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?