A síoktató keze eltévedt a nő pulóvere alatt

Vadorzó

Zsuzsi arra a nagy elhatározásra jutott, hogy megtanul síelni. Minden barátja és az egész család tudott már siklani a havon, csak ő nem, mert mindig félt tőle. Egy nagy társasággal Olaszországba utazott, ahol beiratkozott egy síiskolába.

Zsuzsi első reggel kínkeservesen magára erőltette a bérelt síbakancsot, átsétált a többiekkel a felvonóhoz és a hegy tetejéig meg sem állt. A kezdő, felnőtt csapat ott várta már. Mindenki remegő lábakkal állt a síoktató előtt. Zsuzsi annyira félt, hogy először fel sem tűnt neki, hogy mennyire jóképű az olasz oktató. Cuki akcentussal kezdte a bemutatkozást és elmondta, mi vár aznap rájuk.

Zsuzsi az első óra után látta, ha csak egy órája van egy nap, akkor semmi remény arra, hogy a hét végén lecsússzon egyedül legalább a tanpályáról, ezért megbeszélte az olasszal, hogy délutánonként vesz egy magánórát.

Az első magánórán csak a síeléssel foglalkoztak, sokat nevettek. Az óra végén az oktató levette a napszemüvegét, ekkor látta meg Zsuzsi, hogy milyen gyönyörű szemei vannak a férfinak. Már alig várta a másnapot, hogy találkozzanak. Este az ágyban elképzelte az olasz izmos testét és keze a pizsamanadrágjába csúszott, majd hüvelyk- és mutatóujja eltűnt a nedves puncijában. Arra gondolt, hogy a férfi a feje mellé térdel, ő bekapja a farkát, aztán miközben a férfi az arcára veri a rengeteg fehér és forró finomságot, addig ő kielégíti magát. Miközben körbenyalta a száját, mintha tényleg le lehetne onnan nyalni valamit, hosszan elélvezett.

Harmadnap már nem félt a síeléstől sem, annyira biztonságban érezte magát az oktató mellett. Amikor nem a hóekével foglalkoztak, gondolatai a férfi körül jártak. Elképzelte a farkát és ahogy egyre mélyebbre hatol vele a puncijába.

A hüttében éppen a mosdóból jött ki, amikor az olasz is. A férfi kedvesen a mosdó melletti helységbe húzta maga után. Becsukta az ajtót és megcsókolta Zsuzsit. Keze Zsuzsi pulcsija alá csúszott és elkezdett kalandozni. Először a melltartón keresztül simogatta a mellét, majd félrehúzta azt és Zsuzsi érezte, hogy megkeményedik a mellbimbója. Este vacsorázol velem? – kérdezte a férfi. Zsuzsi képtelen volt nemet mondani, bár nem is igazán akart.

Este egy szálloda kisvendéglőjében találkoztak, ahová csak a helyiek jártak. Az étlap is csak olaszul volt. A síoktató segített neki választani. Koccintottak egy-egy grappával és proseccoval folytatták. A vacsora végére kellően jókedvűek és gátlástalanok lettek.

Hamar kiderült, hogy a jóképű olasz ott lakik a szállodában. Felmentek a szobájába. Nagyon kívánták egymást. Zsuzsi egyszer csak gondolt egyet, leguggolt. A férfi elővette megtermett szerszámát. Zsuzsi nyelve kacéran táncolt a férfiasságon. Alaposan benedvesítette, majd hátával a falnak támaszkodott, nagy O betűt formált az egyik kezével és a szája elé tette. Zsuzsi nem mozgott, csak az oktató ütemesen. Szájba dugta a nőt, a saját tempójában. Spriccelt belőle a nedű, Zsuzsi pedig nyelte.

Az oktató itallal kínálta, és ahogy a nő az ágyon ülve kortyolgatott, újra felállt a farka. Hátradöntötte az ágyon Zsuzsit és lábai közé fúrta a fejét. Rutinosan mozgott a lábak között. Körbenyalogatta a csiklót és nyelvét bedugta a punciba. Közben egyik ujjával a nő popsijának bejáratát izgatta. Zsuzsinak meg-megremegett a teste. A férfi egyszer csak feljebb csúszott és behatolt a tocsogós punciba. A nő felnyögött a gyönyörtől. A férfi hol finoman, hol keményen dugta. Aztán oktató gondolt egyet, odahívta az előtérbe a nőt egy nagy tükör elé. Nyomd oda a melleidet, mintha egy másik nő lenne ott! – kérte az olasz. Zsuzsit még jobban felizgatta a kérés. Lassan végignyalta tükröt és a melleivel szétmaszatolta a nyálát a tükrön. Az oktató bíztatta és közben hátulról behatolt. Csókold! – szólította fel és gyorsabb ütemre váltott. Nem bírták már tovább. Zsuzsi elkezdett élvezni, és egyből követte a férfi is.

Sokáig feküdtek összebújva az ágyon. Zsuzsi kiment lezuhanyozni. A férfi követte és ő mosta le Zsuzsi minden porcikáját. Búcsúzóul hosszan megcsókolták egymást. Másnap a hegyen találkoztak. Napközben tartóztatták magukat, de este már a férfi Zsuzsi ajtaján kopogtatott. Zsuzsi ajtót nyitott…

Címkék: Szexmese
http://gyerebuci.blogstar.hu/./pages/gyerebuci/contents/blog/33240/pics/lead_800x600.jpg
Szexmese
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?