Lemenni kutyába

Vadorzó

Max, a fotós első kalandja Anitával kezdődött. Anita a negyvenes évei elején jár. Túl van már két házasságon, egy gyermeke született. A természet hatalmas mellekkel és – ha ezt még lehet fokozni – még nagyobb szexuális étvággyal áldotta meg.

Csak illusztráció

Kicsit ugyan több kiló van rajta, mint egy modellen, de úgy összességében felkeltette Max érdeklődését.

Anitának is bejött Max, így elkezdtek chatelni. Anita már az elején fontosnak tartotta leszögezni, hogy nem adja könnyen magát. Ő csak olyannal tud szexelni, akibe szerelmes és látja, hogy a másiknak is komolyak a szándékai és odavan érte. Pontosan ebből kifolyólag, csak hat férfi volt eddig az életében.

Hősünk kicsit elgondolkodott ezen a számon, amit gyanúsan kevésnek tartott – kicsit olyan érzése volt, mintha Anita valamilyen magazinból vette volna, milyen számot szeretnek hallani a férfiak és most ezt bevetette.

Max elhessegette ezeket a gondolatokat és a figyelmeztető jelek ellenére folytatta Anitával a chates ismerkedést. Sokkal jobban izgatta a nő – még a világhálón keresztül is – irgalmatlan erős szexuális kisugárzása. Sőt, egészen eddig a pontig popsimániásnak képzelte magát, ám most kiderült, hogy Anita óriási mellei bizony rettenetesen beindítják a fantáziáját.

Forrt a levegő a chaten, abszolút nem lehetett érezni azt a visszafogottságot, amit Anita az elején megpendített. Inkább a kitörni készülő vulkán állt a karakterek mögött. A férfi egyre izgatottabban várta a találkozást.

Végül az egyik hétvégén megbeszélték, hogy szerdán találkoznak. Ám a beszélgetés végére annyira felhúzták egymást, hogy Anita azt mondta, már másnap találkozniuk kell, mert mielőbb tudni akarja, van-e értelme ennek az egész ismerkedősdinek.

Azt kérte a férfitól, hogy ugorjon el hozzá a kocsijával, szóljon, ha megérkezett, aztán ő csak beül az autóba, dumálnak pár percet és megnézik egymást élőben. Hősünk aggódott, hogy nem fog magával bírni és azt kérte Anitától, hogy garbóban jöjjön.

Minden így is lett. Hétfőn este találkoztak. A -7 fokos hideg miatt Anita kabátban jelent meg a kapuban. Melleit takarta a kabát, de az kirajzolódott, hogy milyen termetesek. A fenekéből nem látszott semmi, de a lábai szépek voltak és mosolygott a szeme. Max mosolyogva és két puszival fogadta.

Kb. 40 percen keresztül beszélgettek az autóban, majd a lány két puszival búcsúzott és eltűnt a kapu mögött.

Hősünk vegyes érzelmekkel vezetett hazafelé. Bár helyes volt a lány - akinek a bődületes méretű melleit egyáltalán nem tudta kiverni a fejéből -, mégsem lobbant szerelemre. Csak azt érezte, amit Anita árasztott magából, ami nem volt más, mint vad szexuális éhség.

A férfi írt neki, hogy hazaért épségben és jó éjszakát kívánt. A lány válasza nem váratott magára sokáig. Azt írta, hogy hiányérzete támadt a találka után, mert Max meg sem említette a cickóit, amire ő nagyon büszke, továbbá ő azt várta, hogy a férfi megcsókolja és az ölelés is elmaradt búcsúzáskor.

A fotós szeme kikerekedett… Nem arról volt szó, hogy semmi szex hetekig? Nem arról volt szó, hogy ismerjük meg egymást? – gondolta.

Gyorsan túltette magát első meglepettségén és inkább kapva kapott az alkalmon. Aktívan feszegetni kezdte a cici témát. Megemlítette, hogy Anita kabátban volt, hogy próbált diszkréten kukkolni, de nem látott sok mindent, hogy mégsem vetethette le vele a kabátját a cicimustra miatt stb. Anitának tetszett a téma. Azt írta, a következő randin már csókolózni szeretne az autó hátsó ülésén, mert nagyon kívánja a férfi száját. A fotós elkönyvelte a kérést, de úgy érezte a cici témát nem szabad hagyni kihűlni, ezért azt felelte, hogy jó, de akkor meg kell simiznie a hölgy melleit. Erre ő, hogy azt el is várja, mert ha magától nem teszi meg, neki kell odavezetnie a férfi kezeit! Max erre már végképp nem volt felkészülve, hiszen Anita állítása szerint, ő egy erkölcsös lány és ugye, pont e miatt csak hat fiúval volt együtt, valamint azt írta, hogy semmi szex, amíg nem érzik mindketten komolynak a dolgot.

Hősünk végül feldobta az ötletet, hogy ne már egy autóban randizzanak, hiszen van mindkettőjüknek lakása. Anita határozottan tiltakozott, azt állította, akkor nem tudná megállni, hogy ne szexeljenek. Na és? - kérdezett vissza Max, de válasz nem érkezett.

A randiig folyamatosan túlfűtött állapotban chateltek, kerülgetve a forró kását, mire Anita váratlanul kijelentette, hogy mégis felmegy Maxhoz, aki így alaposan szemügyre veheti őt. Ez úgy hangzik, mintha húspiacon lennénk – írta Max, de ez a lányt cseppet nem érdekelte.

Eljött végre a várva várt este. Anita nagyon kívánatosra rittyentette ki magát és látszott rajta, hogy izgul. Azt mondta, szorosan bújni akar egész este és közben nézzenek meg valami filmet, mert egy kicsit hőemelkedéssel küszködik és a láz miatt pici herpesz is kijött a szájára…

Ennyit a csókolózásról – gondolta a fotós, majd közbevezette a lakásban, szigorúan mindig maga előtt tartva, hogy megnézhesse a nő minden részletét és erre jutott: csinos nőci, persze van kicsi hájacska, de azok a cicik… jesszusom, nem füllentett! Megkínálta egy kis pálinkával, amit a férfi meglepetésre elfogadott, majd leültek mozizni a kanapéra.

A nő úgy tíz percig vonakodott Maxhoz bújni, ezért a férfi határozott mozdulattal magához vonta. Anita görcse engedett, ráhajtotta a fejét a férfi vállára, körbefonta a lábát a férfi lábaival. Max finoman megsimizte a fenekét, ezzel rá is talált a nő „bekapcsoló gombjára”. Anita finoman megrezdült és óvatosan csókolózni kezdtek. Nem telt bele sok idő és már a férfi ölében volt lehúzott melltartópántokkal. Hősünk  feje a mellek közé fúródott.

Csak illusztráció

Még mindig nem hitte el, hogy itt tartanak annak ellenére, ahogy Anita védekezett a chaten, hogy érzelmek így, több hetes járás úgy stb. stb. Végül is az étvágy az étvágy – gondolta, és a csókolózást már vadul, szenvedélyesen folytatták. A kezek mindenhol jártak, ahol csak izgatni tudtak. Max a hálószobába felé terelte a nőt. Az eddig résnyire nyitott ajtó sarkig kicsapódott és a nő már ott feküdt az ágyon meztelenül, nedves puncival, kezében a melleit fogva. Hősünk rávetette magát, nyalta, falta, ahol érte, hol lassan, hol gyorsan. A nő négykézlábra állt, a férfi farkára tolatott és mozogni kezdett. Ezzel párhuzamosa, a fotós előrenyúlt és megemelte az elképesztően nagy és természetes melleket. Meglepődött, milyen súlyosak. Anita ebben a kutyapózban elélvezett, de addig folytatták a szexet amíg a férfi is eljutott a csúcsra.

Max hazavitte Anitát, majd mikor hazaért, kidőlve el is aludt.

Mondanom sem kell, másnap reggel kezdődött kapcsolatunk második, de természetesen nem utolsó felvonása:

- Jó reggelt! Fel tudtál kelni? – kérdezte Max.

- Neked is! Fel… köszi. Nagyon jól éreztem magam veled tegnap… izgató vagy. De azt hiszem, hogy nem egyformán gondolkodunk a továbbiakról. A SZEX, amit akartunk összejött. Imádtam! De neked, és nekem más terveink vannak. Azt hiszem, hogy nem nézem végig, ahogy továbbra is keresgélsz… ez mára lett egyértelmű. Sok sikert a továbbiakhoz... Puszillak, és KÖSZÖNÖM! – érkezett Anitától a válasz.

Folytatjuk!

http://gyerebuci.blogstar.hu/./pages/gyerebuci/contents/blog/33406/pics/lead_800x600.jpg
Max csak azt akarja
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?