Nem akármilyen Tinder match!!!

Vadorzó

Max legújabb párkereső kalandja a Tindernek köszönhető. Az előző két, sikertelen próbálkozás után, újra felcsillant a szeme. Tinder match!!!

Gyönyörű, magas, helyes, nagy orrú, pont ahogy szeretem - ujjongott Max örömében, de volt már ilyen egy párszor, úgyhogy az agya türelemre sarkallta, de a szíve azért vadul kalapált.

Természetesen mindig van valami kis bibi, ez a hölgy konkrétan 91 km-re lakott tőle. A rosszban a jó viszont az, hogy végig autópálya. Ezen a kis távolságon és a vele járó macerán ne múljon egy csodásnak ígérkező kapcsolat – gondolta.

Megindult a szokásos ismerkedős chatelés, kiderült, hogy a helyi polgármester szóvivője és sajtóreferense, valamint okos, művelt, 37 éves nő egy gyerkőccel és friss szakítással a háta mögött. Ajjaj, az ilyen friss sebek nem mindig hozzák a kívánt eredményt, de annyira szimpatikus volt a nő, hogy Max rózsaszín ködbe kezdett burkolózni, amely meglehetősen ritkán következik be nála.

Szépen termelődött a boldogsághormon, amit a chat, majd a telefonbeszélgetés okozta feszültség váltott ki mindkét félből, aztán egyik nap csak nem érkezett válasz egészen estig. Ekkor a nő bejelentette, hogy nincs készen egy új kapcsolatra és szeretne kiszállni…

Ezeket a pofonokat nehéz megszokni még egy olyan öreg rókának is, mint Max. Kellett is minimum két pálinka hozzá, hogy lenyugodjon, és hogy készen álljon egy újabb ismerkedésre.

Másnap újabb MATCH! Ez a csaj is sajtóreferens, de csak 15 km-re lakik, 161 centi, ami Max lélektani határánál egy centiméterrel több. Valamiért egyszer úgy döntött, hogy a maga 185 centijével ennél kisebb csajokkal nem fog ismerkedni.

Sajnos csak portré fotókat tett fel magáról az új sajtós lány. Ez azt a gyanút keltette fotósunkban, hogy a hölgy súlyproblémával küszködik, és ezért ódzkodik a teljes alakos képektől. Ám a mosoly fotókon és a csillogó szemek megértek neki egy próbát. Szó szót követ, gyorsan meg is tudnak egyezni az első randi helyszínén és időpontján is. Megjelent egy vagány, nagydumás belevaló csajszi, aki két lábbal áll a saját lábán, gyereke nincs és nem volt még férjnél, de már volt vagy 5-6 eljegyzése :-)

Az ilyenkor szokásos fél órás kis ismerkedő randevú 2,5 órásra nyúlt. Nagyon jól tudják egymást húzni a poénjaikkal, gyorsan kiderült, hogy mindketten szeretik a csipkelődős humort. Max a randi végén hazaautókázza a vagány nőcit, de nem ment fel hozzá.

Ahogy a férfi hazaért már csipogott is a telefon, hogy hazaért-e rendben. Ez jó hír, hogy nem Max írt először, ez csak jót jelent – legalábbis akkor így gondolta. Éjszakába nyúló chatelés következett, jó hangulatban, amiből kiderül egy s más huncut dolog. Például az, hogy ugyanazt a sorozatot nézik mindketten, azaz a Trónok harcát, de a csaj mivel technikai analfabéta, ezért csak a kis tabletjén kukkolja a filmet. Max ezért lovagiasan felajánlotta, hogy másnap átmegy és megszereli neki a technikát, mert ezt a sorozatot, nagy tv-n kell nézni. Sokáig nem kellett győzködni a hölgyet.

Másnap este Max, vitte a kábelt és a külső winchester-t is, amin a filmek vannak nagy felbontásban, de kiderült, hogy a TV elég régi, így lőttek a FullHD élménynek. Nem adta fel addig dugdosgattak, amíg a csaj laptopját a TV-re tudták kötni, így végül mégis lehetett kanapéról mozizni.

VÉGRE! – kiáltott fel az új reménység, majd megkínálta Max-ot egy alkoholmentes sörrel. Kijelentette, hogy ez a férfi sikerdíja, mert neki van egy randi-szabályrendszere, és nincs szex, csak a negyedik találkozón. Maxnak nem nagyon tetszett ez a szabály, de erőt vett magán és nem nyomult a lányra. Max a negyedik rész után, fáradtan felállt, hogy távozik. A lány lekísérte a kapuig. A férfi ekkor nem bírta megállni, elkapta a derekét és megcsókolta. Forró csókok jöttek válaszként, majd vidáman kilökte Maxot a kapun az utcára és rákacsintva csukta be a kaput. Maxot nem nehéz felizgatni így megint csak ott áll álló férfiasságával az utcán… Ebből mi lesz? – morfondírozott magában.

Beindult a szexuálisan túlfűtött chatelés. Max libidója már az egekben járt. Ki is erőszakolt egy randit, annak ellenére, hogy a nő menstruált. Erre és a harmadik randira hivatkozva csak filmet kezdtek nézni megint, de ez olyan kb. 10 percig tartott, mert egymásnak estek. Hevesen csókolózás, mell simogatás, bugyiba nyúlás nyúlkálás kezdődött. 3 óra pettingelés után Max inkább hazament, mielőtt elájult volna a fáradtságtól.

Másnap kitalálták, hogy inkább moziba mennek, mert még egy ilyen pettingelős estét egyikük se bírna ki. A mozi felé sétáltak, miközben Max a nőt finoman a jobbjára terelte, hiszen ez így szokás, de legnagyobb megdöbbenésére a lány jól letolta, hogy figyi, engem ne irányíts légy szíves és, hogy csak az ágyban tűri el azt, hogy a partnere megmondja neki, mi legyen…

Hoppá, ezen kicsit fennakadt hősünk szemöldöke, de elhessegette a gondolatot. A film alatt eldurrant még egy pár csók és egy-két cici simogatás – ha más nem is –, de a moziból hazafelé menet valami furcsán megváltozott.

A fotósnak meglehetősen nehéz napja volt, még azon is gondolkozott, hogy a tegnapi petting miatt aznap inkább szünetet kellett volna tartani és inkább pihenni. A film végén a kocsiban ásított egy nagyot, amitől a csaj teljesen kiakadt és mint egy animációs filmben, az arca elkezdett csúnyulni és átváltozott boszorkánnyá. Hogy mit képzel Max, hogy itt ásítozik mellette, és hogy őt alig dicsérte még meg és hogy biztos untajta… Azonnal vigye haza! Ahogy megérkeztek a házhoz, a csaj kiszállt az autóból és bebaszta az ajtót, majd eltűnt a kapualjban.

Max egy darabig kővé dermedve ült az autóban, majd elgördült a ház elől. Mire hazaért megérlelődött benne a gondolat, hogy ilyen hisztis picsával még annak ellenére sem fog foglalkozni, hogy szexuálisan majd megőrjíti, így két mondatban rövidre zárta a kapcsolatot, esélyt sem adva a folytatásra.

Ezen persze teljesen kiakadt a kis hölgy, hogy mit képzel Max, hogy őt senki se küldte el még Messengeren és miért nem alszanak erre az estére egyet. De erre Max már nem válaszolt. Soha többet.

 

http://gyerebuci.blogstar.hu/./pages/gyerebuci/contents/blog/33976/pics/lead_800x600.jpg
Max csak azt akarja
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?